Idézetek

"Emlékezz Emlékezz rám, ha tőled messze-messze a hallgatag országba érkezem, s nem foghatod meg többet a kezem, és nem fordulhatok el tévedezve. Emlékezz rám, ha majd magad leszel Te, s nem szólsz jövőnkről, úgy, mint rendesen: csak emlékezz és értsd meg, kedvesem, késő tanács, imádság, minden eszme. De ha felejtesz, s aztán valahogy emlékezel reám, ne búslakodj, mert hogyha Éj s Romlás a szenvedélyt nem ölte meg, mely hajdan bennem élt, százszorta jobb, hogy mosolyogj s felejts, semmint emlékezz és egy könnyet ejts."

"A szobámban ülök, a zenét hallgatom, a szívemben egy gyötrő fájdalom a magány angyala magával ragadott, s ha nem jössz vissza többé, inkább belehalok."

"Egy szó, amitől rettegek, amikor veled vagyok, és velünk a szerelem. A szó, a 'VÉGE', amitől a szívem megszakadna, a fájdalom belenyilallna, és a boldogság vér kifolyna."

"Köszönöm Újra harmatos reggel virrad rám Napfénytől, szerelemtől fénylik a szobám Most is csak Te jársz az eszemben Köszönöm hogy itt leszel ma is a szívemben Telik a nap, minden perce csodás Tudom melletted nem érhet csalódás Csókod édes, tekinteted felmelegít Köszönöm hogy velem vagy, köszönöm megint Édes éjszaka van és nem jön az álom Minden érzésemmel utánad vágyom Suttog a némaság ábrándos meséket Mind csak azt suttogja: Megköszönlek Téged!"

"Séta az esőben Az égen felhők tornyosulnak, De én örülök a találkozásnak. Minden szürke és félelmetes, Mégis vidám vagyok és lelkes. Kezemet lassan megfogod, Érintésedtől a hideg futkos hátamon. Mindenről beszélünk és sokat nevetünk, De érzem, valami belső vágyat megfékezünk. Mintha csak mi lennénk a világon, Sétálunk ketten a Duna- parton. Az idő hideg és szeles, S az eső is esni kezd. Messze vagyunk mindentől, Már- már a vihar is ijesztő. De közelséged megnyugtat, Így biztonságban érzem magamat. A ruhám vizes, s eső csurog arcomon, A hideg ráz, s nagyon fázom. De melegség önt el kék szemedbe nézve, És tudom, hogy mindez megérte."

"Mi köztünk annyi a különbség hogy én sirok Te meg nevetsz míg én a múlttal tépelődök addig Te szépen elfeledsz. Könnyebb kőből puha párnát csinálni, mint két szerető szívet szétválasztani. Szörnyű messze vagyok tőled, mégis mindig álmodom felőled, messze vagyok, de sohasem feledlek, boldog vagyok, mert Téged SZERETLEK. ha a sors tőled messze vet, és nem láthatlak soha tégedet, gondolj a távolba rám, ki mindig szeret igazán. Emlékül neked egy kis verset írok, melyet szívemben titkolni nem tudok. Ebben a versben arra kérlek Téged, úgy szeress egem, mint ahogy én Téged. nem tudlak én elfeledni Téged, körül vesznek a régi szép emlékek, mindegyikük egy szép boldog álom, mindegyikben a Te arcod látom. A bú és bánat messze szálljon, az öröm rád találjon. Legyen béke a szívedben, ne csalódjak a szerelmemben, ha kérdik, hogy ez a pár sor honnan ered, mondd meg, az írta, aki Téged nagyon szeret. Csak Téged szeretlek igazán, csak Téged csókolt a szám. Csak neked tudok mondani szépeket, Csak veled szeretnék élni éveket. Aki-e verset írta teneked, nem szeret mást szívből, csak Téged, a virág is rólad mesél, szirmát messze vitte a szél. De szívemben itt a képed, nem feledlek soha Téged. Ha rózsás utadat űzi a bánat akkor jöjj énhozzám s két karomba zárlak. megcsalt szívemet hűséggel fizeted, fizet a sors, ha én már nem leszek. Lehajtom fejemet ágya, párnájára, álmomban miattad hull a könnyem rája Édes volt az álom, keserű ébredés, szívem már nem bírja, megöl a szenvedés, hiába csitítom, hiába altatom. Szívemben felújul egy régi fájdalom. Mindenen keresztül jöttem el tehozzád, elhervadt kezünkben minden egyes virág. Csak egy szál nefelejcs nyílott a kertben, de az is csak rád emlékeztet. Ha nevedet halom könny szökik a szemembe, ha pihenni megyek csak rólad álmodom, ha felébredek mindjárt csak rád gondolok. Ki-e pár sort írta már csak emlék neked Ő, szeretett Téged, de Te nem szeretted őt. ... "

"Rád gondolok éjjel-nappal, hogyha nem is látlak, csókolom a pici szádat:) Kereslek a csillagok közt holdvilágos éjjel, elrepítem hozzád lelkem a suttogó széllel. Hogyha ez a pici álom valóra válna, nem virrasztanám az éjszakákat, csak mondanám, hogy itt maradok nálad."

"Meg kell, hogy érezd, hogy szeretlek, meg kell, hogy érezd, hogy csak érted élek, sóhajtásom csak hozzád viszem, elmondom százszor, hogy Tied a szívem."

"Elválasztott minket egy idegen már, feledni Téged...nagyon fáj. Ha érzed, hogy tovább már nem fogsz szeretni, én rád nem fogok megharagudni. Egyetlen szerelmem, egyetlen reményem, minden lépésedben a boldogság kísérjen... Légy boldog azzal, aki miatt elhagytál, aki miatt szívemre örök gyászt borítottál."

"Kimegyek a temetőbe pihenni, ahol a szív nem fog többé dobogni. Azt mondják, hogy ott is van egy jobb élet, ott nem fogok mást szeretni, csak Téged."

"Ha, úgy érzed, hogy szíved Kínzó bánat tépi Gondolj arra, hogy valaki érted akar élni. Ne hallgass a hazug szóra, mert, aki -e 'pár' sort írta, nagyon szeret Téged!"

"Szívem dobog keservesen, ha rád gondolok, Egyedül csak veled lehetek boldog. Remény jut eszembe, ha képed nézem, Egyedül csak Téged szeretlek, érzem, Te vagy a örök szerelmem nekem, Le nem tudnék rólad mondani sohasem. Ezen a világon én szeretni mást nem fogok, Kedvesem, leszünk mi még boldogok"

"EZER ALAKBA REJTŐZHETSZ Ezer alakba rejtőzhetsz előttem, Csupa-kedvesség, látom, mind Te vagy; futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten, s Csupa-jelen, látom, hogy merre vagy. A karcsú ciprus ifjú erejében, Csupa-szépség, felismerlek: Te vagy; a folyam zsongó hullámtengerében, Csupa-hízelgés, ott is csak Te vagy. Ha a szökellő vízsugár kibomlik, Csupa-játék, nekem az is Te vagy; a felhőben, amely épülve omlik, Te Csupa-tánc, Téged látlak: Te vagy. Rét szőnyegében ragyogó virágok: Te Csupa-csillag, nekem mind Te vagy: hol ezerkarú repkényt kúszni látok, ó Csupa-ölelés, ott is Te vagy. Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre, Csupa-vidámság, köszöntlek: Te vagy; a tiszta ég szent legét belehelve, Csupa-Szív-Üdve, italom Te vagy. Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem, Csupa-bölcsesség, forrása Te vagy; és mikor Allah száz nevét idézem, minden nevének visszhangja Te vagy."

"Hiszed vagy sem, mindig szeretni foglak, ezek a szavak szívem legmélyéről szólnak. Csak azt akartam, hogy mindig velem legyél, s örökké ha lehet, csak engem szeressél. Naiv voltam, túlságosan is végtelen, nem tudtam, hogy ez a szerelem reménytelen. Valami belül még mindig azt súgja, hogy szeretsz, míg a világ forog, addig soha el nem feledsz. Csak nézek előre, s ezen gondolkodok, a múlton még mindig szomorkodok. Miért nem fogod az én kezem? Miért törted össze a kicsi szívem? Játszom, hogy irántad semmit se érzek, nem veszed észre, hogy belül elvérzek. Játszom azt, hogy már rég elfelejtettelek, hogy a szívemből örökre kitéptelek."

"Rabod vagyok Elszöknék tőled, de fogva tart a szemed a tested, a kezed, s minden lélegzeted Megőrit, megrészegít és magához láncol Szemem tüze szemedben még ma is vadul táncol Nyugodtan engedj el, nem teszek rosszat Szeretlek mint régen, s megőrzöm titkodat Úgy élek ahogy Te, és egyedül csak érted, És itt maradok veled, ahogyan azt kérted Felednélek Téged, de szívembe vagy rejtve Neved minden porcikámba bele van vésve csak földöntúli lény lehet ki nálam jobban szeret Elszöknék tőled messze, de itt maradok veled Csak könyörgöm add nekem szívedet!"

"Tudod mi a szerelem? Valaki szerint csak egy érzelem. Ilyenkor színes a világ, Tiéd a legszebb virág. Esténként róla álmodozol, érte még a szívedet is feláldozod. Egy perc is elég, hogy megszeresd, de kevés egy élet, hogy elfelejtsd. Amikor távolról meglátod, újra azt a pillanatot várod. Szíved hevesebben dobog, a szerelem tűzében már ropog. Szeretnéd, hogy Hozzád érjen, szavakkal Téged kérjen. A közelségét élvezed, az életedet vele képzeled."

"Eljött a pillanat, Ott voltál velem, Szemed könnyes volt, Fogtad a két kezem. Tudtad, elkell engedned, Még akkor is, ha nagy a fájdalom, Zokogva suttogtad, Te vagy a legfontosabb a világon. Már nem tudtam válaszolni, Csak lecsuktam a szemem, Hagytam hogy repüljek, A végtelen felhők felett. Ezt a mondatot kellett hallanom, Boldog voltam, mint még soha, Minden világos lett, Életem kérdésére választ kaptam. Most már tudtam miért éltem, Miért nem adtam fel soha, Érdemes volt küzdeni érted, Mindennél többet ért ez a mondat. S most, hogy felébredtem, Már nem látom könnyes szemed, Mindennél jobban félek attól, Hogy soha nem lehetek veled."

"Bűn - szeretet A bűn becserkész, a szeretet befogad. a bűn bekebelez, a szeretet magába foglal. A bűn megköt, a szeretet megtart. A bűn száz annyit ígér, A szeretet száz annyit ad. A bűn elveszi az önismeretet, felmagasztal és magasba emel: csakhogy letaszíthasson. A szeretet helyes önismeretre tanít, Kiábrándít hamis "önmagadból" és összetör: Csakhogy felemelhessen. A bűn hájjal keneget, hogy megrontson. A szeretet kíméletlenül pöröl, hogy megtisztítson. A bűn fröcsköl, a szeretet szétárad. A bűn éget és perzsel, A szeretet sugároz. A szeretet egyszerű, A bűn körmönfont. A szeretet "egy-ügyű", A bűn agyafúrt. A szeretet nyíltan beszél, A bűn körülír. Míg a szeretet a mélység titkairól dadog, A bűn a felszín közhelyeiről fecserész. Míg a bűn hazudik, hogy ne kelljen megmondania az igazat, A szeretet kitérő választ ad, hogy ne kelljen hazudnia. A bűn kényszerít, A szeretet késztet. A bűn csábít, a szeretet vonz. A bűn érzéki, A szeretet érzékelő. A bűn forral, a szeretet hevít. A bűn űz és hajt, A szeretet lelkesít. A szeretet megkeresi a tisztátalant, hogy felemelje, A bűn "felhajtja" magának a tisztátalant, Hogy kihasználja és a sárba tapossa. A szeretet az embert látja a cédában is, de a bűn csak riherongy kurvának tartja. A szeretet megjelöl, A bűn megpecsétel. A szeretet társakra lel, De a bűn csak hordákba ver. A szeretet kiteljesít, A bűn kiüresít. A szeretet mentséget keres, A bűn kifogást talál. A bűn bekerít és magadba zár, A szeretet kapukat nyit és másokhoz vezet. A bűn elfecsérli és pazarolja a másét, De a szeretet önmagát osztja szét."

"Mit ér ezer szó, mely nem tőled hallható. Mit ér a sok csillag, ha nem veled látható. Mit érnek az órák, mit érnek a percek, ha mindezek nélküled telnek."

"Csókod perzsel, mint a láng, Mint örvény, zuhan le ránk. Karjaimba zárlak én, S örökké imádlak én."

"Ha messze is vagyok, Akkor sem feledek, Akkor is szívemből Igazán SZERETLEK!"

"Tudod mi a szerelem? Csak egy érzelem, melyet megmagyarázni nem lehet, de a szíved benne éghet... Elvarázsol egy perc alatt, de egy perc is elég megszakadhat. Vágyakoznál utána, szíved érzi, csak fájna. Eszedre hallgatsz, csendbe maradsz. Bár szemed mindent elárul, a kör végleg bezárul. Egyedül érzed magad, az érzés Rád szakad. Nem tudlak Téged feledni, könnyű lenne a szívnek engedni. Belül egy hang mondja: megállj, hallgass rá, hisz csak jobban fáj. Kérdések közt gyötrődsz, éjszakánként vergődsz. Nem jön álom a szemedre, könnyek csurognak a lelkedre. Fájóan marnak, szívedbe kaparnak."

"Fájdalom! A fájdalom még bennem él, S szívem még mindig remél. Hogy egyszer majd újra látlak, S nem a kapuban várlak, Te sose jössz, de én ott állok, Olyan mint egy legyőzhetetlen átok. Nem tudok elmenni, Sose foglak végleg elengedni. Mert örökre a szívembe zártalak, Elengedni sosem akartalak. Annyi minden van mi, bennem kavarog, A világ sajnos már Nélküled forog. Gyere vissza, csak erre kérlek, A nagyvilágban Nélküled félek. Hol vagy? Hallod a szavam? A csendben nem mozdul ajkam... A könnyek a szememből folynak, S mind csak Hozzád szólnak. Válasz már nem jön, nem létezik, Csak az én lelkem emlékezik..."

"Ennyire szeretlek Szeretlek, remélem Te is érzed Kicsi szívem belehal ha nem ölelhet Téged Ha meglátlak, úgy olvadok mint a viasz Te vagy kicsi szememnek a legnagyobb vigasz Ha nem látlak az fáj, és hullik is a könnyem S úgy ragyog szemem, mint csillag fenn az égen A szívemnek a fájdalomból elég már lehet kicsi még, de bántották ám Nem Te vagy az első, ki megfoszt az álomtól De Téged szeretlek először így tele vágyaktól szerelmes szívem már csak szívedért dobog Ennyire szeretlek! Azért jó ha tudod."

"Szükségem van rád. Szemedre, hogy rám ragyogjon, Csókodra, hogy tűzbe hozzon, A szavadra, hogy megnyugtasson, Kezedre, hogy simogasson."

"Nagyon szerettelek. Te elfeledhetsz, de én emlékszem még rád Töltöm még miattad ébren az éjszakát. Eszembe jut még huncut barna szemed, mely még most is folyton előttem lebeg Eszembe jut hangod, melyet még azóta is hallok melytől befogott füllel sem szabadulhatok Eszembe jut mosolyod, mely most is feldereng Elnézem még most is, s szívem megremeg Eszembe jut kezed, mely oly édes, simogató eszembe jut ajkad, mely még mindig hívogató Eszembe jut a köszöntés, melytől új életre keltem én eszembe jut a búcsúzás, s űr lesz szívem helyén. eszembe jut az első szó, és még az utolsó is talán Mikor éjjelente bezörgetsz szobám ablakán Eszembe jut a forró nyár, a zápor, és a hold Még most is tisztán él bennem, ami már csak volt... Még most is sírok miattad, pedig már rég nem láttalak, Még most is bánom, hogy akkor megtaláltalak Bánom, hogy a szerelem rám talált veled és most mégsem foghatom meg két csodás kezed Még sem láthatom arcod a napfényben Mégsem veled nézem a csillagokat az égen Fáj, hogy vége, fáj hogy nem is volt, Fáj, hogy ennyire fáj nekem a múlt Fájó emlék nekem minden egyes szavad s a szó még most is a torkomon akad Fáj hogy van szerelem, fáj, hogy éreztem már Nekem nem lenne baj, csak a szívemnek kár Fáj, hogy nem voltál, s nem is leszel lehet Nem fáj már a szívem csak... nagyon szerettelek."

"Csak arról álmodom, hogy karjaidba zársz, Fülembe szerelmes szavakat suttogsz, Hogy viszont szeretsz, Fogod két karom, amíg csak élek, Míg szívem utolsót nem dobban, S nem engedsz el egy életen át. Csak erről álmodom, S abban reménykedem, Hogy mi ketten együtt leszünk boldogok. Mert boldogok leszünk, ha Te is úgy akarod."

"Minden percben eszembe jutsz nékem, S minden percben ezt kérdezem: Vajon mit jelentek néked? Szeretsz-e egyáltalán? Esténként gondolsz-e rám? Könnyeket hullatsz-e értem? Mert nékem Te vagy az élet, Nélküled nem érdemes élnem! Csak veled élet az élet, Hiszen szeretlek Téged!"

"Mi az amit szeretnék adni, ha már magamat nem adhatom? Szeretném, ha én lennék a bohóc, hogy megnevettessem. Szeretnék tudni, a zenék nyelvén szólni, hogy neki adjam a muzsikák muzsikáját, Amiben benne van a világ összes csodája. Szeretnék festő lenni, hogy egyetlen vásznon nekiadhassam, a világ összes szépségét. Szeretnék költő lenni, hogy elmondhassam, nézd a festményt, ilyen gyönyörű a világ. Hallgasd a zenét, benne van a világ összes csodája. Ebből a világmindenségnyi csodából, nekünk ne jutna egy csipetnyi? Ami csak kettőnké?"

"Légy csak úgy: szerelmem, ahogy napfény csillan a hallgatag tavon - szikrázón és változón. Boríts el fényeddel forrón és vallatón - Légy olyan, mint a hullám, mely felemel, ölel majd mélybe ránt és légy meleg fészek megbújva lombok hajlatán - Légy nekem árnyas hely a pusztán hosszú út után - vagy messze látszó torony fagyott szirtek fokán. Légy illatos kávé egy fáradt reggelen, légy őrjítő vágy s az értelem - Adj magadból többet, add egész önmagad - Kívánom önzőn: ne ölelj többé másokat ... "

"Állj mellém Vagyok neked víz a tóban - vagyok igaz minden szóban - vagyok neked rét virággal - erdő sűrű lombú fákkal. Vagyok válasz kérdés nélkül, otthon, amely neked épül, vagyok neked fényes reggel, vagyok dobbanás szívedben. Állj mellém - hallhatod a jövő hangjait. Állj mellém - megismered a lepkék álmait. Állj mellém - érintsd meg az angyalok haját. Állj mellém - megismered egy bohóc bánatát. Vagyok folyó szelíd partja, szentképeken Krisztus arca, Minden úton, amerre jársz én vagyok, kit megtalálsz. Állj mellém - érints meg, légy kedvesem. Állj mellém - adj erőt, Adj erőt nekem."

"Nyújtom feléd a kezem, de nem talállak, Bújnék ölelő karjaidba, de hiába várlak. Vágyok mindarra mi enyém volt egykor, A csók, az érintés, a szerelem, a mámor. Enyém volt a világ, s most koldus lettem. Elvettél mindent, nem hagytál semmit sem. Morzsákat dobsz elemózsia gyanánt, S én koplalva várok, szokom a magányt. Ne adj KEVESET, ha MINDENT oly nehéz, Kezek sokasága között sehol AZ a kéz..."

"Késő éj van. Elkerül az álom. Egy érzésen rágódom, de nem találom a megfelelő szavakat. Hangom elakad mielőtt kimondhatnám, amit akarok. Nem tudok szólni. Csak töprengek. Hiányod üvegszilánkjaiban fetrengek, iszonyúan fáj. Odakinn a táj megroggyan az éjszaka bús súlya alatt. Bámulom a falat, s üvölteni támad kedvem, sírni. Nem tudom, hogy fogom kibírni, Hogy nem vagy velem. Félelem tölt el. Rettegek. Minden ízemben reszketek, miközben verejték borítja el testem. Kétségbeestem. Annyira hiányzol! Őrület! Hiányod savként marja szívemet, izzó parázsként éget. Bár érne már véget ez a nyomorult éjjel, mielőtt széjjel tép a kín, a vágy. ... "

"Gondolj rám Nem várom tőled, nem kérem én, Hogy lángra gyúlj, rögtön hozzám bújj, Bár álmaimban ez mindig így van. Gondolj rám, gondolj rám kérlek, És majd egyszer hívjál, Gondolj rám, számíts rám, És majd ha érzed, hogy nem jó egyedül, És társra vársz, engem megtalálsz, Ott leszek veled, csak nyújtsd a kezed, Gondolj rám, gondolj rám kérlek, És majd egyszer hívjál, Gondolj rám, számíts rám. Van egy kis zug lelkem mélyén, Melyről semmit nem tud még a világ. Ott őrzöm én a még ki nem mondott Szelíd kedves szavak gyöngysorát. Ám hirtelen szemed rámvillant És megnyitotta lelkem ajtaját, S a szép szavak mellett egy dallam Zsong ma már, bárcsak Te is hallanád."

"Az első szerelem Az első szerelem Néhány nyíló szóvirág, Lassan eszmélő világ, Furcsa, kábult közelség, El nem múló gyöngeség. Néhány félénk vallomás, Boldog, hű szemvillanás, Féltve őrzött érzelem: Ennyi az első szerelem. Az első szerelem olyan, mint egy álmodás, Az első szerelem legfeljebb egy kézfogás, Az első szerelem mégis szebb a többinél, Az első szerelem mindhalálig elkísér. Néhány félénk vallomás, Boldog, hű szemvillanás, Féltve őrzött érzelem: Ennyi az első szerelem. Néhány titkon írt levél, Hulló könnycsepp semmiért, Máskor mosoly hirtelen: Ennyi az első szerelem. Oh az első szerelem olyan, mint egy álmodás, Az első szerelem legfeljebb egy kézfogás, Az első szerelem mégis szebb a többinél, Oh az első szerelem mindhalálig elkísér."

"Szerelem Hanyag vagyok ; ezért nem ölt meg a szerelmi bánat. Egy év múlt el megint és én élek, mert arra számítok : ha élek viszontlátlak."

"Érzelmek Gondolataim útvesztőben keringenek, Ha átfésüli emléked sóhajom Szemeddel vágyaim kergetem, hajad hátam verdesi, Csak egy csöppnyit szeress, s nem lesz több óhajom. De máris nevetek, milyen bolond a szív, Mennyire szánalmas, mennyire reménytelen. Becsukom szemed, hogy önmagam ne lássam, Saját osztályzatom magamtól bizony elégtelen, Még szerencse, hogy énem halála benned újjászületés. Szerettelek, még ha nem is mondtam naponta, Kommersz szavakba fúltak a hétköznapok. Most már értem, hogy Te meg nem érthetsz, Sokat kívántam Tőled, s magamtól, de én is csak ember vagyok. Most hiányzol, nem lüktetsz sejtjeimben, Valami megváltozott, emlékednél szótlanul térdelek, Vagy egyszerűen csak levedlem régi bőrömet ? Nem, Nélküled még kígyóként sem élhetek, Édes méregfogad torkomban maradt. Szemembe csöppentem könnyeid, Mozgóképpé válnak bennem szunnyadó vágyaid, Én részeddé válok, Te atomjaimba bújsz, Hogy közösen valósítsuk meg feltörekvő álmaid. Lelassult világod újra pörögni látszik, Csak hinned kéne, egy csöppnyit akarni, Ne várj kérlek, tovább ne tétovázz, Itt vagyok ne akarj egy helyben maradni, Körbe-körbe úszva sosem jutsz tovább."